VII. fejezet: Az utolsó emberig

Alig négy nap telt el Arduy levele óta, ám az a szóbeszéd terjengett, hogy a távolban alakokat láttak feltűnni. Néhány óra elteltével a pletyka igazzá is lett: több ezer rémes lény kezdett el masírozni a vár felé. A túlvilági alakok közül lovagolt ki Ordon, és hű segédje Gadreon. A két ember pár méterre állt meg a felhúzott függőhídtól.

- A Mendengír királyt keresem! Szót váltanék vele – üvöltötte Ordon.

- Ha azért jöttél oly messzire, hogy elvedd tőlem e várat, s koronámat, akkor hiába fáradtál – válaszolt Bektel.

- Bolond vagy, Bektel! Mindig is az voltál. Kíméld meg embereid életét, s szabadon távozhattok.

- Ahhoz előbb tépd ki a szívemet, és etesd meg a kutyákkal. Ameddig élek, te nem fogsz e falak között járni.

- Legyen, ahogy akarod...– mondta Ordon egy kicsit csalódottan és visszalovagoltak a sereghez.

VI. fejezet: Vissza a városba

Lendo sebesen repült a Mendengir Királyság felé. Útja során száz meg száz túlvilági lényt hagyott le, de nem törődött velük, csak azzal, hogy minél hamarabb megérkezzen az úticéljához. Bő nyolc óra repülés után repte megtört és inbolyogni kezdett a levegőben. Néhány métert még képes volt a földtől távol eltölteni, ám utána megadta magát a fáradtságnak. Cadwill egyből kiszúrta a zuhanó állatot és odasietett hozzá. A nő kivette a madár karmai közül az üzenetet és megpróbálta megfejteni azt, ameddig a madarat hozzáértőbb emberekre bízta. Az elmosódott írásból csak két szót tudott kivenni: "sokan", illetve "5". Cadwill a számot nem tudta mire vélni, de nem is akarta, bőven elég volt neki az üzenet első része.