VIII. fejezet: Ősi lények

Varesa magatehetetlenül esett össze a földön a zuhanás következtében. Keenum próbálta ébresztgetni a mágust, ám az nem felelt neki. Arduy és Derdung figyelmét már egészen más kötötte le. Az eltorzult ellenség éppen két hendír-maradvánnyal játszadozott el, amikor megzavarták őt. Pofájából ömlött a nyál, karjai inkább csápokban végződtek, mintsem kezekben. Bár régi vértet viselt, bőre elég keménynek tűnt ahhoz, hogy ne szakítsa át egyetlen hétköznapi fegyver sem. Szemei a megszokott helyen voltak, ám orr és száj nem volt látható a rémes pofán. Hasán egy gigantikus méretű, lila száj volt fellelhető, mely vélhetően a lény táplálkozásában segít. Vállaiból és térdeiből tüskék szegeződtek ellenfelei felé, akik még soha nem láttak ehhez hasonló lényt.

IV. Fejezet: Az ellenség mögött

Már két nap telt el azóta, hogy Varesáék elhagyták a mendengirieket. Bár alig-alig tartottak pihenőt úgy érezték, hogy nem kerültek közelebb céljukhoz. Az is meglepetésként érte őket, hogy egyetlen ellenséggel sem futottak még össze. Kezdett beesteledni, így tábort vertek két nagyra nyúló tölgy lábánál. Bár vigyáztak a lángok nagyságára, mégis jól esett nekik azoknak melege. A gyors és szerény vacsora után nyugovóra tértek.

I. Fejezet: A pusztulás kezdete

A nap már rég álmát aludta, amikor a négy utazó megérkezett Lenstbe, egy, a Mendengir királyság közelében fekvő faluba. Első útjuk természetesen a helyi ivóba vezetett. A látvány szokásos volt: több ember fetrengett a földön, mint amennyi a hideg nedűjét kortyolgatta volna. Arduy intett a csaposnak, aki rögtön hozta is a négy korsó kortyolnivalót.