- A Mendengír királyt keresem! Szót váltanék vele – üvöltötte Ordon.
- Ha azért jöttél oly messzire, hogy elvedd tőlem e várat, s koronámat, akkor hiába fáradtál – válaszolt Bektel.
- Bolond vagy, Bektel! Mindig is az voltál. Kíméld meg embereid életét, s szabadon távozhattok.
- Ahhoz előbb tépd ki a szívemet, és etesd meg a kutyákkal. Ameddig élek, te nem fogsz e falak között járni.
- Legyen, ahogy akarod...– mondta Ordon egy kicsit csalódottan és visszalovagoltak a sereghez.
A hendírek kiadták a jelet a katapultoknak, amik egyből tüzeltek is. Lövedékként valami fekete, árnyszerű gömb fickándozott a levegőben. A becsapódást követően nem tett kárt a házakban, csupán elfeketítette azoknak színét. Néhány pillanat múlva viszont nemes egyszerűséggel felrobbantak az épületek. Természetesen Bektelék sem tétováztak sokáig: katapultjaik mérnöki precizitással találták el a démoni gépeket. Miután a falon itt-ott nagyobb lyukak keletkeztek, az iszonyú lények megindultak. Amikor kellően közel értek a falhoz Cadwill felkiálltott: "Most!". Több száz tüzes nyílvessző repült a levegőbe, majd fúródott a földbe. A démonoknak védekezni sem volt idejük, hiszen a föld egyből egy tüzes szőnyeggé vált, ahonnan nem volt menekvés. Iszonyú sikolyok, és halálhörgések csaptak fel a tömeg közepéből. Ordon arca meg sem rezzent, míg Cadwill láthatóan élvezte az "előadást". Gadreon tudta, hogy a veszteség komoly, de nem kibírhatatlan. Néhány óra és meg fogják rohamozni a várat.
Miután Varesáék elhagyták az első pár házat, még semmi különöset nem tapasztaltak. Akár emberek is lakhatnának itt, semmi fennforgást nem tapasztaltak. Ahogy egyre jobban nyomultak be a város szívébe, valamiféle zajt hallottak a távolban. A hang egyre közelebb ért hozzájuk, végül pedig meglátták annak forrását is. Egy fekete köpenyt viselő mágus volt, szemei helyén kék smaragd kövek díszelegtek, míg arca többi része el volt torzulva. Bőre fekete színű volt, a hús szinte teljesen lemállott testéről, csupán itt-ott látszott még rajta. A mágus mellett felbukkant négy hendír is, sőt Derdung megesküdött volna rá, hogy éjfalókat is látott a közelben. A néhány pillanatig tartó bódultságból Arduy ocsúdott fel legelőször, aki kilőtte az egyik hendír jobb szemét. A démon szörnyű kínok közepette szedte ki testéből a fegyvert, miközben társai megindultak az emberek felé. Keenum élvezte, hogy végre harcolhat, és óriási ordítások közepette megindult a felé igyekvő szörnyek irányába. Egy gyors bukfenccel támadói mögé került, majd fejszéjét belemélyesztette az egyik gerincébe. A másiknak pont arra volt ideje, hogy kivédje a barbár támadását, nemhogy még le is csapjon rá. Arduy sem tétlenkedett, s kardot ragadott. A pengével is jól bánt a vándor, ezt a rá támadó hendír is megerősítheti, miután elvesztette jobb karját. Varesa a mágussal volt elfoglalva, aki mintha erősebb lett volna a nőnél. Keenum gond nélkül legyűrte másik támadóját is, míg Arduy a tőre segítségével végzett a démonnal. A két férfi figyelme most Varesára szegeződött, aki már térdre rogyva próbálta hárítani ellenfele támadásait.
Keenum hatalmas ordítással vetette magát előre, ám fegyverének markolatán apró fullánkok jelentek meg. A barbár meglepettségében eldobta fegyverét, akárcsak a hasonlóan járó Arduy. A varázslónő ereje már annyira fogyóban volt, hogy teste remegni kezdett, amikor még egy kis energiát próbált kisajtoljon magából. A démoni varázsló szemének fénye hirtelen elkezdett halványulni. Derdung lopódzott mögé és mártotta pengéjét hátába. A rémséges lény még egy varázslat segítségével odébb lökte a tolvajt, majd szemei egyre jobban kezdtek kialudni. Utolsó erejét összeszedve szétnyitotta a földet Keenumék alatt, majd be is temette őket. Ezután szájából fekete színű, sűrű folyadék szökött ki. Varesáék több métert zuhantak, mire végre talajt értek. Sok idejük nem volt rendezni soraikat, hiszen az eddigi leggusztustalanabb ellenség állt velük szemben.
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése