2016. május 10., kedd

X. fejezet: Az átjáró

Arduyék elértek a város szívébe, ahol meglepődve tapasztalták, hogy nem ütköztek nagy ellenállásba eddigi útjukon. Keenum tudta, hogy csupán idő kérdése és szembe kell nézniük valami szörnyűséggel. A csapat többi tagja is sejtette, hogy nem lehet ennyire könnyű dolguk, így felkészültek a legrosszabbra...

2016. május 9., hétfő

IX. fejezet: Fától az erdőt

Az iszonytató lényeg százával estek el a várfalon kívül, ám a démonok hullámai mégsem törtek meg. Savas nyílvesszőik ugyan szedték áldozataikat, a veszteség kétségtelenül a támadó félnél volt nagyobb. A groteszk látványt mutató ellenség cafatjai szerte hevertek a csatatéren. A súlyos veszteségek már Ordont is kezdték zavarni és új taktikát eszelt ki a folytatásra.

2016. március 1., kedd

VIII. fejezet: Ősi lények

Varesa magatehetetlenül esett össze a földön a zuhanás következtében. Keenum próbálta ébresztgetni a mágust, ám az nem felelt neki. Arduy és Derdung figyelmét már egészen más kötötte le. Az eltorzult ellenség éppen két hendír-maradvánnyal játszadozott el, amikor megzavarták őt. Pofájából ömlött a nyál, karjai inkább csápokban végződtek, mintsem kezekben. Bár régi vértet viselt, bőre elég keménynek tűnt ahhoz, hogy ne szakítsa át egyetlen hétköznapi fegyver sem. Szemei a megszokott helyen voltak, ám orr és száj nem volt látható a rémes pofán. Hasán egy gigantikus méretű, lila száj volt fellelhető, mely vélhetően a lény táplálkozásában segít. Vállaiból és térdeiből tüskék szegeződtek ellenfelei felé, akik még soha nem láttak ehhez hasonló lényt.

2014. március 15., szombat

VII. fejezet: Az utolsó emberig

Alig négy nap telt el Arduy levele óta, ám az a szóbeszéd terjengett, hogy a távolban alakokat láttak feltűnni. Néhány óra elteltével a pletyka igazzá is lett: több ezer rémes lény kezdett el masírozni a vár felé. A túlvilági alakok közül lovagolt ki Ordon, és hű segédje Gadreon. A két ember pár méterre állt meg a felhúzott függőhídtól.
- A Mendengír királyt keresem! Szót váltanék vele – üvöltötte Ordon.
- Ha azért jöttél oly messzire, hogy elvedd tőlem e várat, s koronámat, akkor hiába fáradtál – válaszolt Bektel.
- Bolond vagy, Bektel! Mindig is az voltál. Kíméld meg embereid életét, s szabadon távozhattok.
- Ahhoz előbb tépd ki a szívemet, és etesd meg a kutyákkal. Ameddig élek, te nem fogsz e falak között járni.
- Legyen, ahogy akarod...– mondta Ordon egy kicsit csalódottan és visszalovagoltak a sereghez.

2014. március 10., hétfő

VI. fejezet: Vissza a városba

Lendo sebesen repült a Mendengir Királyság felé. Útja során száz meg száz túlvilági lényt hagyott le, de nem törődött velük, csak azzal, hogy minél hamarabb megérkezzen az úticéljához. Bő nyolc óra repülés után repte megtört és inbolyogni kezdett a levegőben. Néhány métert még képes volt a földtől távol eltölteni, ám utána megadta magát a fáradtságnak. Cadwill egyből kiszúrta a zuhanó állatot és odasietett hozzá. A nő kivette a madár karmai közül az üzenetet és megpróbálta megfejteni azt, ameddig a madarat hozzáértőbb emberekre bízta. Az elmosódott írásból csak két szót tudott kivenni: "sokan", illetve "5". Cadwill a számot nem tudta mire vélni, de nem is akarta, bőven elég volt neki az üzenet első része.