VIII. fejezet: Ősi lények

Varesa magatehetetlenül esett össze a földön a zuhanás következtében. Keenum próbálta ébresztgetni a mágust, ám az nem felelt neki. Arduy és Derdung figyelmét már egészen más kötötte le. Az eltorzult ellenség éppen két hendír-maradvánnyal játszadozott el, amikor megzavarták őt. Pofájából ömlött a nyál, karjai inkább csápokban végződtek, mintsem kezekben. Bár régi vértet viselt, bőre elég keménynek tűnt ahhoz, hogy ne szakítsa át egyetlen hétköznapi fegyver sem. Szemei a megszokott helyen voltak, ám orr és száj nem volt látható a rémes pofán. Hasán egy gigantikus méretű, lila száj volt fellelhető, mely vélhetően a lény táplálkozásában segít. Vállaiból és térdeiből tüskék szegeződtek ellenfelei felé, akik még soha nem láttak ehhez hasonló lényt.

VII. fejezet: Az utolsó emberig

Alig négy nap telt el Arduy levele óta, ám az a szóbeszéd terjengett, hogy a távolban alakokat láttak feltűnni. Néhány óra elteltével a pletyka igazzá is lett: több ezer rémes lény kezdett el masírozni a vár felé. A túlvilági alakok közül lovagolt ki Ordon, és hű segédje Gadreon. A két ember pár méterre állt meg a felhúzott függőhídtól.

- A Mendengír királyt keresem! Szót váltanék vele – üvöltötte Ordon.

- Ha azért jöttél oly messzire, hogy elvedd tőlem e várat, s koronámat, akkor hiába fáradtál – válaszolt Bektel.

- Bolond vagy, Bektel! Mindig is az voltál. Kíméld meg embereid életét, s szabadon távozhattok.

- Ahhoz előbb tépd ki a szívemet, és etesd meg a kutyákkal. Ameddig élek, te nem fogsz e falak között járni.

- Legyen, ahogy akarod...– mondta Ordon egy kicsit csalódottan és visszalovagoltak a sereghez.

IV. Fejezet: Az ellenség mögött

Már két nap telt el azóta, hogy Varesáék elhagyták a mendengirieket. Bár alig-alig tartottak pihenőt úgy érezték, hogy nem kerültek közelebb céljukhoz. Az is meglepetésként érte őket, hogy egyetlen ellenséggel sem futottak még össze. Kezdett beesteledni, így tábort vertek két nagyra nyúló tölgy lábánál. Bár vigyáztak a lángok nagyságára, mégis jól esett nekik azoknak melege. A gyors és szerény vacsora után nyugovóra tértek.

III. Fejezet: Ellenség a kapuknál

A Mendengir Királyság északi felén több ezer katona gyűlt össze. A kapun először a tetőtől-talpig vértbe öltözött emberek léptek át. Őket követték a szerényebb páncélzattal rendelkező íjjászok, végül pedig pár tucat mágiahasználó. A király természetesen az első sorokban lovagolt ki, jobbján Verdict, míg balján Cadwill ügetett. A lány már régóta ellopta Derdung szívét, s viszont, ám kapcsolatukat sosem kiáltották ki a nagyvilágnak. A királyi sereg elhagyta a várat, s ellenfelére várt. Bektel főparancsnokának, Verdictnek ekkor ötlete támadt:
- Jó királyom! – kezdte az idős katona – Adj nekem pár tucat kardforgatót, Varesát és Keenumot. Elrejtőzünk és oldalba támadjuk ellenségeinket.
- Legyen! Válaszd ki a katonákat és menjetek!