VII. fejezet: Az utolsó emberig

Alig négy nap telt el Arduy levele óta, ám az a szóbeszéd terjengett, hogy a távolban alakokat láttak feltűnni. Néhány óra elteltével a pletyka igazzá is lett: több ezer rémes lény kezdett el masírozni a vár felé. A túlvilági alakok közül lovagolt ki Ordon, és hű segédje Gadreon. A két ember pár méterre állt meg a felhúzott függőhídtól.

- A Mendengír királyt keresem! Szót váltanék vele – üvöltötte Ordon.

- Ha azért jöttél oly messzire, hogy elvedd tőlem e várat, s koronámat, akkor hiába fáradtál – válaszolt Bektel.

- Bolond vagy, Bektel! Mindig is az voltál. Kíméld meg embereid életét, s szabadon távozhattok.

- Ahhoz előbb tépd ki a szívemet, és etesd meg a kutyákkal. Ameddig élek, te nem fogsz e falak között járni.

- Legyen, ahogy akarod...– mondta Ordon egy kicsit csalódottan és visszalovagoltak a sereghez.